Mit ajándékozzunk?

/ december 2, 2022

Az, hogy mi kerüljön a fa alá – tiszteletben tartva mások szokásait is, egyre jobban arra int bennünket, hogy figyeljünk oda arra, akinek az ajándékot szánjuk. Vajon ismerjük-e őt kellően? Tudjuk, tudhatjuk-e mi az, aminek igazán örülne? Egy pillanatra a fókuszba helyezném Gary Chapman elméletét az ötféle alapvető szeretetnyelvről, amivel kifejezhetjük érzelmeinket a másik felé: az együtt töltött idő, az ajándékok, a szívességek, a dicsérő szavak és az érintés. Ezek segítségünkre lehetnek az ajándékválasztás folyamatában is. Az ajándékozás ugyanis akkor valódi öröm, ha leképezi az emberi kapcsolatokat is, amiben képesek vagyunk a perspektíva váltásra és tudunk olyat adni, aminek a másik örülne, s nem mi.
Ilyen meglepetés lehet például egy élménynap, amiben a célszemély által kedvelt dolgokra kerülne a fókusz – szülőket óvatosságra intek mindenkit az IGEN napok kapcsán (az a nap, amikor a gyerek minden kívánságának, igényének eleget kell tenni, azaz nem lehet NEM-et mondani). Persze nem hátrány, ha ezek számunkra is kellemes programok.

Sokat segíthet, ha fülelünk és jegyzetelünk egy-egy vágyakozás kifejezésénél. Az ajándékozási politikája mindenkinél egyéni. Egyetlen nagy ajándék helyett a több figyelmes apróság is hatásos lehet.
Az ajándékokat néhány dolog különösen értékessé teheti. Ilyen például egy kézzel készített tárgy, amelynek elkészítésébe időt és energiát fektetünk. Izgalmassá teheti az ajándékozást maga a titkolózás, a meglepetés tartalma is, vagyis valami olyasmi, amire bizonyosan nem számíthatunk. Előfordulhat, hogy az ajándékkal segítséget nyújtunk olyasmiben, ami a másiknak sokat jelent – hisz így törődést, támogatást biztosítunk. A „tökéletes ajándék” mítosza persze mindenkiben él.
Azért adunk a másik embernek személyes ajándékot, hogy éreztessük vele fontos nekünk és különlegesnek találjuk őt, és egyben kifejezzük, hogy örömet akarunk neki szerezni.

Az ünnepek előtt ildomos a csillogó-villogó csomagoláson is elgondolkodni, mert bármilyen meglepő, sokat számít, ám az emberek jobban örülnek annak az ajándéknak, amit kicsit silányabbul bugyolálunk, mint a szépen csomagoltnak. A kutatók azzal magyarázták ezt, hogy a csúnya csomagolás lejjebb viszi az elvárásokat, és ezek után nagyobb öröm és meglepetés egy remek ajándék. S noha karácsonyi ajándékot azért adunk, hogy minél boldogabbá tegyük azt, aki az ajándékot kapja, ezt még kiegészíthetjük azzal is, hogy az ajándék ne ártson a társadalom egyetlen tagjának, így az ajándékozónak sem. Sikert arathat az az ajándék, ami nem, vagy csak lassan használódik el, és nehezebben válik a mindennapi szokások részévé. Így minden használatkor emlékezteti az ajándékozottat az ajándékozóra.