Amikor a gyerek harap, rúg, ver…
A 3-6 év közötti gyermekek igen nagy változáson mennek keresztül az óvodai évek során mind fizikailag, mind érzelmileg. Az érzelmi fejlődés pedig a legintenzívebb ebben az életszakaszban. A legtöbb kicsire jellemző, hogy harap, rúg és üt, mindaddig, amíg a nyelvi készsége ki nem fejlődik annyira, hogy szavakkal több eredményt érjen el.
A kisgyerekeknek szinte semmi önkontrolljuk nincs, és hároméves korukig az együttérzés sem fejlődik ki náluk. Ez azt jelenti, hogy a kicsi nem szándékosan bánt másokat, hanem más, megmagyarázható okokból viselkedik így ebben az életkorban.
A gyermek agresszív magatartása azt jelenti, hogy olyan viselkedésmódok, amelyek átmenetileg szinte minden gyermeknél jelen vannak, náluk túlsúlyba kerülnek vagy sokáig fennmaradnak, ami már a környezet számára nehezen tolerálható. Ennek mindig oka van, s mivel nem történt a környezetében olyan változás, amely ezt felülírta volna, ezért fennmarad – nemcsak a saját indulataival, hanem az egész helyzet kezelésével lehetnek nehézségei.
Az agresszív gyermek maga is szenved, mert tehetetlen, nem képes az adott szituációt megoldani.
MEGJELENÉSÉNEK OKAI:
- Alkati tényezők, környezeti hatások.
- Nevelés: A szülői bánásmód már kezdetektől fogva meghatározza a gyermek személyiségfejlődését, viselkedésmódját. A hatalomhangsúlyozó büntetési módokat (fizikai büntetés, kiabálás, megszégyenítés, érzelmi zsarolás) alkalmazó szülők gyermekeinek viselkedését hosszútávon a büntetés elkerülése motiválja, és hajlamosabbak agresszív megnyilvánulásokra.
- Ha a gyermek folyamatos korlátozást él meg és minden tiltva van a számára (érzelmeit nem szabad kifejeznie). Ugyanakkor ahol nincsenek korlátok és hiányzik az életkornak megfelelő viselkedés elvárása, szintén növekedhet az agresszivitás szintje.
- Olykor kíváncsiak, hogy mi történik, ha valakit megütnek/megharapnak, de lehet a személyiségük része, hogy mindenre erősen reagálnak, kifejezhetik, hogy elegük van valamiből, sőt még a fogzás is oka lehet.
- Családon belüli rizikótényezők: családi működészavarok (pl.: tartós feszültség, gyakori konfliktusok), a változások és a krízisállapotok, családban történő traumatikus események, családban lévő egzisztenciális és anyagi problémák, családi melegség hiánya, elhanyagoltság.
- Ha a kedvenc mese-animációs figurái agresszívek, és ez mulatság tárgyává válik, mintha nevetni lehetne az ilyesmin, az a gyereket arra bátorítja, hogy ő is hasonló eszközökhöz folyamodjon.
MEGOLDÁSOK:
- Az indulatkezelő, önmegnyugtató módszerek nem az érzelmek tagadására, elfojtására irányulnak, hanem feloldják vagy elvezetik a feszültséget (ennek eredményességéhez, fontos a jó szülő példa).
- Az érzelmek önszabályozása akkor fejlődik egészségesen, ha nem tartjuk helytelennek és nem vonjuk kétségbe azt, amit a gyermek érez.
- Világos és következetes elvárások arról, hogyan mutathatja ki az érzelmeit és mindig megerősítjük, támogatjuk, ha sikerül önfegyelmet tanúsítania. Emeljük ki a túlságosan felzaklató helyzetekből.
- Eszközöket, lehetőségeket kínálunk az energia levezetéséhez. A rendszeres mozgás, például egy olyan sport, amit szeret sokszor már önmagában is képes rendezni a problémát. Segíthetnek a szimbolikus játékok (pl.: szerepjátékok, bábozás), alkotó tevékenységek (firkáljon, rajzoljon, fessen, gyurmázzon). Teremtsünk több alkalmat az olyan szabadjátékoknak, mint a labdázás, babzsák-dobás, kalapácsolás, dobolás, cintányérozás, párnacsata, légycsapózás, vizibombázás, és bármi ehhez hasonló, ami az eszünkbe jut.
- Attól, hogy a gyerek harap vagy üt, ne címkézzük őt „harapósnak, „verekedősnek”. A meghitt esti beszélgetések, a testi kontaktus, az ölelések segítik megnyugtatni őt, még ha nem is tudja elmondani a benne lévő feszültségeket.
A gyerek agresszív viselkedését nem kell elfogadnunk (önmagunk tisztelete ugyanis legalább annyira példaértékű a nevelésben), de a mögötte megbújó érzelmeit mindig, mert azok csakis elismeréssel képesek oldódni. A gyerekünk általa érzi magát érzelmileg biztonságban, s így késznek az együttműködésre, a tanulásra és a fejlődésre.