A hátrányos helyzet és az elfogadás egyidejűsége
Gyermekjogi Egyezmény: Minden gyermek egyenlő „faja, színe, neme nyelve, vallása, politikai vagy más véleménye, nemzeti, nemzetiségi vagy társadalmi származása, vagyoni helyzete, cselekvőképessége, születési vagy egyéb helyzete szerinti különbségtétel nélkül.” Diszkriminációnak, azaz hátrányos megkülönböztetésnek vagy kirekesztésnek minősül minden olyan megkülönböztetés, ami ezen jog ellen szól.
A megkülönböztetés és megbélyegzés igen is létezik már az óvodás korú gyermekek között is.
Ha az óvodapedagógus nem engedi a gyermeket valamilyen foglalkozáson részt venni, azt meg kell tudnia indokolni. Az indoknak logikusnak és személyre szólónak kell lennie, nem tartalmazhat általánosítást és a gyermeknek a kirekesztés miatt nem szabad kárt szenvednie. Ez a helyzet nem azonos a diszkriminációval.
A fogyatékos ember/személy: „Valamilyen testi és/vagy pszichés funkció, struktúra működésbeli akadályozottsága/ korlátozottsága miatt tevékenységében, cselekvésében, társadalmi/közösségi részvételében akadályozott egyén, aki az állapotához igazodó sajátos körülményeket, eszközöket, eljárásokat, segítséget igényel.”
A fogyatékos személyeket két csoportba sorolhatjuk a sérülés fennállása alapján:
- veleszületett, születéstől fennálló fogyatékossággal rendelkezők,
- későbbi életkorban bekövetkezett, szerzett károsodással rendelkezők.
A fogyatékosság nem zárja ki az egészséget, tehát nem betegség, csupán egy állapot.
A fogyatékosság típusai:
Mozgássérültség/mozgáskorlátozottság: ez egy fiziológiai fogyatékosság, melynek kiterjedtsége és súlyossága eltérő lehet.
Látássérültség/látászavar: az éleslátásnál rosszabb látást jelent, elsősorban gyengébb látásélességet, de érintheti a látóteret és a tér- vagy a színlátást is. Súlyosabb esetekben teljes vagy részleges (csak fényérzékelés) vakságról, illetve gyengénlátásról beszélhetünk.
Hallássérültség. A halláskárosodás a hangok iránti érzékenység csökkenését jelenti, aminek a mértékét a beszédfrekvencia alapján vizsgálják, erősségét pedig decibelben mérik, külön-külön mindkét fülön. Ha ennek erőssége mindkét fülön legalább 30 decibel, akkor nagyothallásról, ha mindkét fülön legalább 90 decibel, akkor siketségről beszélünk.
Siketvakság: amikor a látás és a hallás is annyira sérült, hogy az egyik érzék sérülése a másikkal nem kompenzálható megfelelően.
Beszéd fogyatékosság: beszédhibán nem csak a beszéd különféle rendellenességeit értik, hanem a vele összefüggő írás-olvasási hibákat is. Súlyosság szerint beszédhibákat, beszédzavarokat és beszédfogyatékosságot különböztetünk meg. A beszédre való tartós képtelenséget némaságnak hívjuk.
Értelmi fogyatékosság: amikor az értelmi képességek jelentősen az átlagos szint alatt maradnak, ha az IQ mutató nem éri el a 70 pontot. Az IQ mutató alapján hagyományosan három súlyossági fokot különböztetünk meg: enyhe, középsúlyos és súlyos.
Autizmus spektrum zavar: az idegrendszeri fejlődés zavara, ami csökkent mértékű szociális kapcsolatokban és kommunikációs képességekben, illetve nem szokványos viselkedési és érdeklődési mintázatokban mutatkozik meg.
Többszörös fogyatékosság: több fogyatékosság együttes jelenléte, amelyek lehetnek egymástól függetlenek (halmozott fogyatékosság), vagy egymás következményei (elsődleges és a másodlagos fogyatékosság).
A fogyatékossággal élő gyerekek a társadalom egyik legmarginalizáltabb csoportja. Napi szinten szembesülhetnek diszkriminációval, sokan kimaradnak az oktatásból, nem tudnak érvényesülni, nem kapják meg azt az orvosi ellátást, ami jár nekik, vagy amire szükségük lenne.
Statisztika (UNICEF):
- Egyes becslések szerint 93 millió fogyatékossággal élő gyerek él a világon, de a valós szám ennél lényegesen magasabb is lehet.
- Közép- és Kelet-Európában, valamint Közép-Ázsiában a fogyatékkal élő gyerekek 75 százaléka marad ki az oktatásból.
- Minden huszadik 14 vagy annál fiatalabb gyerek valamilyen szintű fogyatékossággal él ma a világban.
Az előítéletes személy mindenestől aláveti magát a tekintélynek, kritika nélkül elismeri legitimitását. Az előítéletek azután „igazolják” a fennálló viszonyokat. Ez azt jelenti, hogy a hátrányos helyzetű csoportok tagjait – a kisebbséget – a többség olyan tulajdonságokkal ruházza fel, ami igazolja rossz helyzetüket. Ezek a hiedelmek fenntartják a biztonság hamis érzetét, megerősítik a csoporthoz tartozást azzal, hogy ugyanazokat „utálom”, mint a csoportom többi tagja.
Már óvodás korban is kirekeszthetnek valakit azért, mert szemüveges, vagy éppen teltebb, vagy bármi másban eltér az átlagostól. Négy-öt éves korban a picik képesek azonosítani azt is, hogy valaki más rasszból, vagy etnikumból származik.
Mit tehetünk?
Az ismeretlenség, a tudatlanság fokozza az egyes csoportok elleni kirekesztő, agresszív érzületet. A megismerés, a szóba állás megszelídíti az előítéleteket. Az óvodás korban tett esetleges negatív, kirekesztő megjegyzések értelmét érdemes a koruknak megfelelően elmagyarázni nekik, és pozitív példákkal átírni ezeket. Nagyon fontos, hogy ne csak a különbségeket hangsúlyozzuk, beszéljünk a közös pontokról, hasonlóságokról is. Legyünk jó példaképek a gyermekeknek, tanítsuk őket elfogadásra, arra, hogy esélyt adjanak a társaknak és arra, hogy „mindegy ki vagy, vagy honnan jössz, én esélyt adok neked, mert megérdemled, mint bárki más.”