A szülő szülő, a barát barát
A mai szülők többsége szeretné, ha gyermeke közel érezné magához, bízna benne, és őszintén beszélhetne vele. Ez nagyon fontos törekvés. A probléma ott kezdődik, amikor a szülő már nem vezetője, hanem inkább barátja szeretne lenni a gyermekének. A barátság ugyanis egyenrangú kapcsolat, a szülő-gyermek viszony viszont természetéből fakadóan nem az. Egy óvodás még nem képes átlátni a következményeket, szabályozni az érzelmeit vagy felelősen dönteni minden helyzetben. Éppen ezért van szüksége olyan felnőttre, aki biztonságot, kereteket és irányt ad számára.
Sok szülő fél attól, hogy a szabályok miatt a gyermeke majd „nem fogja szeretni”. Emiatt egyre több családban a gyerek dönti el, mikor alszik, mennyit használ képernyőt vagy milyen szabályokat tartanak be otthon. Rövid távon ez békésebbnek tűnhet, hosszú távon azonban bizonytalanságot okozhat. A gyerekeknek ugyanis nemcsak szeretetre van szükségük, hanem kiszámíthatóságra is. A világos szabályok és következetes határok növelik a biztonságérzetüket, segítik az érzelmi fejlődésüket és megtanítják őket az önkontrollra.
A túlzott barátkozás másik veszélye, hogy a gyermek olyan érzelmi terheket kap, amelyek még nem neki valók. Amikor a szülő a saját problémáit osztja meg vele, vagy túl sok döntésbe vonja be, a gyerek könnyen túlterhelődhet. A pszichológia ezt parentifikációnak nevezi. Ilyenkor a gyermek túl korán kerül felnőtt szerepbe.
Az egészséges nevelés nem rideg szigort jelent. A kutatások szerint a legjobb az úgynevezett autoritatív nevelési stílus, amikor a szülő egyszerre szeretetteljes és következetes. Meghallgatja a gyermeket, figyel az érzéseire, ugyanakkor képes nemet mondani és megtartani a kereteket.
A gyermeknek végső soron nem haverra van szüksége, hanem olyan felnőttre, aki biztonságos, stabil hátteret nyújt számára. Olyan szülőre, aki egyszerre tud közel lenni hozzá és közben szülő maradni.