Szeparációs szorongás
A szeparációs szorongás a baba fejlődésének egy fontos mérföldköve, ami nem más, mint az elválástól való félelem, ezért szokás szeparációs félelemként is hivatkozni rá. A baba érzelmi fejlődésének egy olyan mérföldköve, amikor a baba viselkedése hirtelen megváltozik. Általában a baba 8 hónapos korában jelentkezik először. Ez a szeparációs szorongásnak az első szakasza.
A baba és az édesanya között már a terhesség 9 hónapja alatt, a pocakban elkezd kialakulni egy kötelék. Amikor a baba világra jön már felismeri az anya hangját és innentől kezdetét veszi egy csodálatos kapcsolat anya és gyermeke között. Az anya és a baba jó néhány hónapig szinte szimbiózisban él. Az édesanya jelenti a baba számára a biztonságot, a biztos pontot a mindennapokban. A szoptatás még tovább erősíti ezt a köteléket. Ő ezeket az első hónapokat még úgy éli meg, mintha ő és az anya egy személy lenne.
Ám fejlődése során a baba egyre jobban függetlenedik a szüleitől. Kúszás, mászás, bizonytalan totyogás révén fizikailag is távolabb kerül tőlük. Ezek azok a legelső alkalmak, amikor megtapasztalja, hogy különálló személy, el- és leválasztható saját szűk köréről. Ez az új tapasztalat megrémíti, félelemmel tölti el, hogy nevelői elhagyják, megfeledkeznek róla. Ez a félelem az ún. szeparációs szorongás. Ez a legtöbb babánál egybeesik az első komolyabb alvászavarok időszakával is (amin a kezdődő fogzás, a hozzátáplálás kezdete miatt megváltozott emésztés és a mozgásfejlődés és “súlyosbít”)
Ez a változás egészen addig tart, amíg a gyermek megbirkózik a felismerés tényével és a maga módján feldolgozza azt. A szeparációs szorongás időszakában a baba korábban nem tapasztalt módon mutatja ki a kötődését általában az édesanya irányába. Szó szerint nem lehet elmozdulni tőle, mert rögtön sírni vagy hisztizni kezd. Ilyenkor éjjel-nappal igényli a jelenlétet. Ezt néhány hónap nyugodtabb időszak követi, aztán a baba egy- és másfél éves kora körül újra felbukkan a szeparációs szorongás. Ebben a korban már nagy valószínűséggel magától jár a babád és egyre ügyesebb. Le tud venni dolgokat a polcról, saját maga már sok mindent meg tud csinálni, elindul az önállósodás útján. Ez viszont érzelmileg megrémiszti, így ismét extra módon kötődni kezd. Ez a szeparációs szorongás második szakasza.
Jelei:
- Fokozott kötődés – az extrém módú kötődés általában az édesanyához. Gyakorlatilag már attól is zaklatottá válik és sírásban törhet ki a baba, ha az anyukája elmegy mosdóra és nem látja őt addig. Szélsőséges esetben már-már dühkitörései is lehetnek. A szeparációs félelem idején a baba különösen igényli az ölelést, szeretne minél több időt az édesanyja karjaiban tölteni.
- Alvászavar – az addig könnyen altatható, jól alvó babánál sokkal több idő kell, hogy el tudjon aludni és az éjszakák is nehezebbek lehetnek. Előfordulhat, hogy éjjelente az eddigiekhez képest gyakrabban felsír a baba és nehezebben is alszik vissza. A kialakult alvási szokásokhoz képest általában korábban is ébrednek.
- Már nem elég a játék – a korábban kedvenc játékoktól is elfordul a gyermek. Az önálló játék egy időre nem tölti el örömmel, nem köti le a figyelmét, sokkal szívesebben töltené az idejét az édesanyával.
Meddig tart a szeparációs szorongás?
Teljesen gyerekfüggő, hogy ki mennyi idő alatt teszi túl magát ezeken az időszakokon, de általában 1-2 hétig tart. Vannak babák, akiknél eleve alig lehet felismerni a szeparációs szorongást, míg másokat sokkal jobban megvisel. A jó hír, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy legkésőbb a gyerekek hároméves korára teljesen elmúlik a szeparációs szorongás.
A szeparációs szorongás kezelése
A szeparációs szorongást nem tudjuk elkerülni, nincs ráhatásunk arra, hogy a baba mennyi idő alatt teszi túl magát ezen az időszakon. De magában a feldolgozásban nagyon sokat segíthetünk:
- érdemes például ilyenkor őt is bevonni a házimunkába, lehet együtt port törölni, teregetni, porszívózni,
- amikor igényli öleljük át, nyugtassuk meg,
- fontos, hogy kommunikáljunk vele és a saját nyelvén magyarázzuk el neki, hogy ha egy időre el is megyünk valahova, vissza fogunk térni hozzá,
- az elköszönést érdemes minél rövidebbre fogni, ha búcsúzásnál sír a baba, köszönjünk el gyorsan, ne maradjunk ott vigasztalni, mert azzal általában csak rontunk a helyzeten,
- akár egy kedvenc plüss állat vagy szundikendő is segíthet, amíg távol vagy végig nála lehet, ölelgetheti, megnyugtathatja.
- ne förmedjünk rá, a csecsemő nem érti még, mint jelent a „messze” és „máris”,
- több módszert is fejlesszünk ki, amivel a gyerek figyelmét elvonhatjuk anélkül, hogy ölbe kellene vennünk,
- lehetőleg otthon olyan felnőttre hagyjuk a babát, akit már ismer,
- rövid, 15-30 perces, majd 60 perces elválással indítsunk, később 2-4 órát vagy többet is távol lehetünk,
- ha azt ígérjük, hogy a következő etetésre visszajövünk, akkor jöjjünk is vissza, idővel a gyermek felismeri ezeket az összefüggéseket és meg fog bennünk bízni, és akkor már könnyebb lesz az elválás is.