A szerepjáték szerepe
„A játék során a gyerek mindig felette áll az életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a játék során egy fejjel magasabb lenne saját magánál” – fogalmaz Lev Vigotszkij fejlődéspszichológus.
A gyermek második életéve végére képes úgy tenni, mintha a játékautó, amit berregve végigtol a szőnyeg szélén, valódi lenne, vagy úgy, mintha egy száraz bot egy vitézi lóvá válna. Lev Vigotszkij fejlődéspszichológus hitt abban, hogy a mintha-játék által a gyerekek képessé válnak összetettebb módon gondolkodni és cselekedni. Majd ezt az óvodáskortól felváltja a szociálisabb és összetettebb szociodramatikus játék. Gondoljunk csak a papás-mamás játékainkral. A szociodramatikus játékok során a kisgyerekek kisebb csoportokba tömörülve különféle szociális szerepeket alakítanak egymás közt.
A résztvevők közösen döntik el, hogy ki legyen a mama, ki legyen a papa, vagy éppen melyik gyereknek jusson a bömbölő csecsemő szerepe. Ezeket a szerepeket általában mindennapi életük ihleti. Ugyan magukat a szerepeket egy „mintha-világban” játsszák el, de mindeközben kívül is vannak ezen a képzeletbeli világon: irányítják is egymást, kommentálják egymás cselekvéseit. Az ismerős jelenetek mellett a felhasznált forgatókönyveket és társas jelenségeket egyáltalán nem pontos utánzás formájában építik be a játékukba. Az a csodálatos a gyermeki gondolkodásmódban, hogy képesek fantáziájuk segítségével kiszínezni a körülöttük lévő világot.
Ahogy cseperednek a kicsik, a szociodramatikus játékokkal egyre kevesebb időt töltenek el. Douglas Hofstadter, a kognitív tudományok professzora szerint a mintha-játék egész életünk során velünk marad, hiszen felnőttként is állandóan létrehozzuk a valóság mentális változatait.
„A játék során a gyerek mindig felette áll az életkorának, mindennapi viselkedésének; mintha a játék során egy fejjel magasabb lenne saját magánál.”
A „mintha-játék” során, s különösen farsangkor adott a jelmezviselés lehetősége. A beöltözés jótékony hatással van a fantázia fejlődésére, valamint a kommunikációs és szociális készségek ügyesítésére is. Ilyenkor belebújhat egy olyan karakter bőrébe, aki segítségével megelevenítheti a belső vágyait, szabadon azonosulhat a kiválasztott szerep személyiségjegyeivel. Mások pedig pont ellenkezőleg cselekedhetnek, egy ijesztő és félelmet keltő figurával való azonosulás során képessé válhatnak a legnagyobb szorongásaik leküzdésére is. A rejtett félelmek egy varázslatos tündérkirálylány vagy egy tűzokádó sárkány bőrébe bújva kimondhatóvá és kezelhetővé válnak. Vagyis a belső feszültség, a vágyott csodalény bőrébe bújva, feloldódhat.
A farsangra való készülődés egy felejthetetlen közös program lehet a család életében is. Fontos, természetesen ésszerű keretek között, hogy gyermekünknek szabad választást biztosítsunk abban, hogy milyen karakter bőrébe szeretne bújni. Ugyan soha nem tekinthető diagnosztikus értékűnek a jelmez választása, de sok mindent megtudhatunk gyermekünk vágyairól, ha engedjük, hogy ő döntsön. Izgalmas lehet akár közösen kitalálni a jelmezt, és beszélgetni arról gyermekünkkel, hogy miért esett pont arra a szerepre a választása, vagy éppen milyen „varázslatos tulajdonságokat” tulajdonít neki. Hisz mást üzen a világnak egy menő és legyőzhetetlen hős és mást egy aranyos kis medve. Mást képvisel a csodás hercegnő és a boszorkánz jelmez. Nem mindegy, hogy gyermekünk melyik szerepet választja, miben érzi otthonosan magát. Fontos jelzés az is, hogy ki meri-e próbálni magát egyáltalán az ő személyiségétől látszólag távol álló szerepben vagy sem. A „nekem mindegy” típusú hozzáállást ne fogadjuk el. A döntés legyen az övé.
A farsangi jelmez, mint a szorongásoldás kelléke
A félénk, szorongó gyermek sokszor elutasítja a beöltözés lehetőségét. Esetleg a színpadon szereplés, a sok ember figyelme és reakciói visszatarthatják a félősebb gyermekeket az átváltozástól. Fontos azonban hogy ezekben az esetekben is, legalább otthon legyen lehetősége belebújni egy-egy jelmezbe, kipróbálni magát. A szorongásoldás lényege ilyenkor nem az, hogy megóvjuk gyermekünket a szorongás érzésétől, megtapasztalásától, hanem hogy hagyjuk belemenni és megtapasztalni a sikert vagy éppen a kudarcot. A sikerélmények szárnyakat adnak a gyermekeknek, a kudarcok visszavetik.
A kisgyermekkorban épp az a megnyugtató, hogy ilyenkor még nagyon képlékeny, plasztikus az agy. A változások nagy részét 10 éves korig érhetjük el. Tehát minden próbálkozás újabb idegpályákat épít ki, és azáltal fejleszti a gyermek személyiségét is. Így lehet egy nagyon félénk gyermekből idővel kezdeményező, kitartó iskolás vagy akár sokkal félénkebb, „áldozat” típus is…
Mi is az a farsang?
A „farsang” szó a német varschang (vagy varschanc) kifejezésből ered, melyet először a 13. században használtak. Kezdete egészen konkrét időpont, méghozzá a január hatodikai vízkereszt napja; a vége azonban változó, ugyanis a farsang végét jelentő húshagyókeddet (húsvétvasárnap előtti 47. nap) a húsvéthoz igazítjuk, így a farsangi időszak vége február 3. és március 9. között, az adott évtől függően változik. Világszerte számos országban, kultúrában ekkortájt ünneplik a tél elmúltát, a tavasz kezdetét, ezzel szoros összefüggésben pedig a termékenység és gyarapodás kultuszát.
Közös pont emellett még a beöltözés aktusa: maszkok, jelmezek egész sora kerül fel ilyenkor az ünneplő tömegre, melyek sokszor szimbolikus jelentéssel bírnak. A velencei karnevál színes forgatagától elkezdve a busók bizarr öltözetein át a különböző magyar, román, szláv népcsoportok állatmaszkjaiig (úgymint kecske-, medve-, gólya-, vagy az inkább Nyugat-Európában népszerű ló álarc) minden jelmez ugyanazt a célt szolgálja: elvont figurák bőrébe bújva feloldódni a közös rítus varázsában. A farsangi rítusok első számú célja a tél elűzése és a termékenység elősegítése. Ehhez hívjuk segítségül a jelmezeket és maszkokat, melyekkel nemcsak megtapasztalhatjuk egy másik lényként való létezés erejét, de a közösség számára ennek mitikus ereje is lehet. A maszkok, szerepek tehát egy efféle játékban képesek arra, hogy megszemélyesítsék legalapvetőbb érzelmeinket, félelmeinket, gátlásainkat és játékos formában (ahogy a magyar nyelvű szakirodalom előszeretettel emlegeti: alakoskodással) elpusztítsuk vagy nevetségessé tegyük azokat.
A leghíresebb magyar farsangi néphagyomány, a mohácsi busójárás. Az eredetileg horvát eredetű, sokác népszokás az 1700-as években jelent meg először a dél-magyarországi területeken, majd vált fokozatosan tradícióvá.