A Magyar Nemzeti Tanács 2021. július 9-én megalapította a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézményt. Az óvoda 2021. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit a kisgyermekek előtt. 2023. október 9-én pedig megnyílt a kihelyezett tagozatunk Hajdújárás-Noszán.

A szabadkai óvoda három óvodai és kettő bölcsődei csoportban fogadja a gyermekeket 1 éves kortól egészen iskolába indulásig, míg a hajdújárási-noszai épületben egy bölcsődei csoport van.

Intézményünk az óvodai nevelés alapprogramja alapján kezdte meg az oktatói-nevelői munkát, mely elismeri az óvoda fontosságát, az egész életen át tartó tanulási készségek, például önbizalom, nyitottság, kíváncsiság, kitartás, rugalmasság és kreativitás fejlesztésében. A program alapjai hangsúlyozzák a gyermek és a felnőttek közötti kapcsolatok minőségének fontosságát, a tér fontosságát, mint a játék, a kutatás, a tanulás a szülőkkel és a helyi közösséggel való együttműködés inspiráló környezetét. Pedagógiai programunkat a helyi adottságokra alapozva készítettük. Óvodánkban folyó nevelés, hagyományaink megőrzése, felelevenítése és tisztelete kiemelt szerepet kap. Fontosnak tartjuk a mozgáskultúra kialakítását. Olyan értékeket szeretnénk közvetíteni a gyermekek és a családok felé, amelyek a közösség szempontjából és az egyéni önmegvalósításban egyaránt eredményesek.